A Google 2012 tavaszán mutatta be a Google Drive szolgáltatást, mely fájlok tárolását, szinkronizálását és szerkesztését teszi lehetővé. A felhasználók számára 15 GB tárhelyet tettek lehetővé, melyet a Drive, a Gmail és a Google Fotók együtt használnak, sőt ez a tárhely bővíthető is, akár 100 GB-ig (ha Chromebookot vásárolsz, akkor 2 évig ingyen is hozzájuthatsz!).
A Drive alkalmazásai segítségével megkönnyíthetjük a munkánkat. Nemcsak egy szép, átlátható, könnyen kezelhető felületet kapunk, hanem lehetőséget arra is, hogy több eszközről hozzáférjünk a szerkesztés alatt álló vagy elkészült munkákhoz (letölthető okostelefonra, táblagépre). Használhatjuk offline is, melyet egy kattintás tesz lehetővé számunkra a beállításokban, így ha nem vagyunk internet közelben, akkor is hozzáférünk az anyagainkhoz.
A legnagyobb csodája ezen alkalmazásoknak, hogy a beállításokban megadhatjuk, hogy kivel szeretnénk megosztani, kinek engedjük meg, hogy részt vegyen a szerkesztésben, illetve eldönthetjük, hogy letölthetik-e avagy nem az alkotásunkat.
A leggyakrabban használt alkalmazások közé tartozik a Dokumentumok, a Táblázatok, a Diák (melyekkel prezentációkat készíthetünk), az Űrlapokkal gyorsan összeállíthatunk egy névsort, vagy elvégezhetünk egy felmérést, mindössze pár kattintással. Számos más lehetőséget nyújtanak még a Drive alkalmazások, melyeket százával találjuk a Chrome webáruházában, és egy kattintással le is tölthetjük, egy másikkal pedig telepíthetjük a saját eszközünkre.
Vessünk egy alaposabb pillantást a Google Docs-ra! A többi Google alkalmazáshoz hasonlóan ez is bárhonnan bármikor elérhető, szerkesztéséhez internetre is szükségünk van. Ugyanúgy működik, mint egy Word szövegszerkesztő (még jobb: konvertálható Word-be és ugyanígy működik a másik irányba is), több száz betűtípus közül választhatunk, be tudunk illeszteni linket, képeket... Nem kell aggódni, hogy eltűnnek a betápláltak, mert a program automatikusan menti magát. Hatékonyan dolgozhatunk együtt csapatban, mindenki akinek hozzáférése van, egyszerre dolgozhat a dokumentumon. Nyomon lehet követni, hogy ki, hol, milyen módosítást végzett, sőt még chat-elésre is lehetőségünk van az alkalmazáson belül.
A fent említett tulajdonságoknak köszönhetőn ezek a programok szuperül felhasználhatóak az oktatásban is. A közös felület lehetővé teszi, hogy folyamatosan ellenőrzés alatt tartsuk mit csinálnak a diákok, ráadásul sokkal áttekinthetőbb, egyértelműbben, könnyebben javítható. Nem kell a papírokra vigyázni (környezetbarát is: óvjuk a fákat!), időt lehet megspórolni a begyűjtéssel és kiosztással. Ha valaki nem készíti el határidőn belül, könnyen tudomást szerezhetünk róla, hiszen látszik a leadás időpontja. Ezek az apránként megtakarított percek pedig igen fontosak lehetnek ebben a rohanó világban.
Kedves Zsófi! Nem is tudtam, hogy lehet Word-ből Google dokumentumot konvertálni (és fordítva). Ez tetszik. :)
VálaszTörlés